Sziasztok!
Janka vagyok. Idén töltöm be a 35-öt. Hát, eddig nem semmi életem volt, nekem elhihetitek…
Kislányként elképzeltem, hogy majd ha kijárom az oskolákat, jön a herceg fehér lovon, karjaiba kap, jól elvisz magával és feleségül vesz.
És akkor felébredtem…nem így lett, egy kicsit sem…Hercegnek látszó pasik jöttek, de mentek is. Vagy én menesztettem őket.
Aztán jött egy. Aki levett a lábamról egy érzékenyebb, sérülékenyebb időszakomban. Gondoltam magamban: a fene egye meg, mit válogatok én itt. És akkor hozzámentem feleségül.
Jesszus, bár ne tettem volna. Mert hogy minden voltam, csak boldog nem. Na, de ez majd egy másik történet. A lényeg, hogy kicsivel több, mint egyévnyi házasság után elváltunk.
És ez már 4 éve. Azóta mi történt? Na, az az igazán érdekes! A kezdeti önsajnálat, önvádlás, depi és és beburkolózás után belevetettem magam a randizásba. Addig-addig unszoltak a barátnőim, felsorakoztatva az élő példákat, hogy sikerülhet, hogy regisztráltam egy netes társkeresőre. Majd még egyre. Aztán még egyre.
Először kis naivként pont ugyanazt hittem, mint kislánykoromban, hogy majd elsőre jön a nagy Ő és kész, törölhetem is a regisztrációkat.
Ez sem jött be. Leültem a gép elé és órák hosszat bámultam az adatlapokat, néztem a pasikat. Annyi paramétert lehetett beállítani, hogy kezdtem már azt hinni, hogy Barbie tökéletes párját, Kent is megtalálhatom 🙂 .
Olyan szinten lekötött a böngészés, hogy minden szabadidőmet a gép előtt töltöttem. És persze vártam, hogy rám írjon a nagybetűs. Jöttek szép sorban a levelek, de amikor megnéztem a fotót és az adatlapot hozzá, Jézusom! Olyan pasik bátorkodtak írni, akik nem is tudom, hogy gondolták…Az a legkevesebb, hogy csúnyán el voltak hízva többnyire, de a 8 általános sem mindig volt meg. Pedig én direkt beírtam, hogy diplomás vagyok.
A magasság pedig a másik. Szerencsére én magas és vékony vagyok, ráadásul szőke, ez utóbbi mondjuk nem genetikus, hanem mesterséges, de mindegy is.
Így azt sem értettem, egy 20 cm alacsonyabb pali mit szeretne tőlem???
Én persze jól nevelt kislány létemre mindenkinek válaszoltam, hogy köszi szépen, de más az elképzelésem és sok sikert kívánok. Gondoltam, az illem így kívánja.
Hát ebben is óriásit tévedtem!! Mert erre a kis kedves válaszomra nem egy kioktató, felháborodott, hát Te mi a f@szt képzelsz magadról?-reakció jött. Az első ilyennél el is sírtam magam, mert én nem akartam megbántani a csávót, szimplán nem jött be. Mit kell ezen megsértődni vagy felhúzni magát? Nem tértem magamhoz…
Otthon ültem esténként csüggedve, hogy miért nem érkezik a herceg. Pedig szerintem a profilképem is tök jó a társkeresőkön. Képzeletben le is festettem magamnak azt a férfit, aki majd ír nekem.
És vártam. Minden nap. Én írni nem tudtam és nem is akartam senkinek, mert ez mégis csak a férfi dolga, nem? Mármint a kezdeményezés. És nehogymár én fizessek elő ezért. Mégiscsak van tartásom…
(folyt. köv.)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: